Egészségügy

A helyi szélsőséges, mérsékelt kontinentális éghajlat, valamint a mocsaras, vadvizekben gazdag vidék miatt Bácsalmás a fertőző és járványos betegségek melegágya volt. Már az 1800-as évek elejétől kezdve volt a községnek állandó orvosa, majd a nagy kolerajárványok idején 1856-ban kórház létesült a településen. Folyamatosan bővült az orvosi szolgálat, 1943-ban már három orvosi állásról írnak a források. A korábban saját Tüdőkórházzal, szülőotthonnal és a bajai kórház kihelyezett belgyógyászati osztályával büszkélkedő városban - az 1979-ben végrehajtott egészségügyi integráció miatt - 1981-től Rendelőintézet működik. A mellé épített mentőállomással a sürgősségi ellátás első korszerű centruma volt a megyében a 1980-as évek elején.


A bajai kórházhoz tartozó rendelőintézet 1990-ben Bácsalmás Város Önkormányzatának igazgatása alá került, tevékenysége és működési területe bővült a kistérség hét községének és Mélykút lakosságának járóbetegellátásával. Napjainkban a város lakosságának egészségügyi alapellátását 3 családorvos, 2 gyermekorvos, 1 iskolaorvos, 2 fogászat és 1 gyerekfogászat biztosítja. 

A szakrendelő intézetben - amelyet a Bácsalmási Egészségügyi Szolgáltató Kft. működtet - igénybe vehető szakrendelésekről  az intézmény weboldalán tájékozódhat: 

www.besz-jaro.hu

 


 

Bácsalmási Kistérségi Központi Ügyelet (Bácsalmás, Hősök tere 14)

Az ügyelet igénybe vehető:

  • munkanapokon:16:00 órától másnap reggel 8:00 óráig.
  • hétvégén:péntek 16:00 órától hétfő reggel 8.00 óráig.

Telefon: (79) 341-022 (csak ügyeleti időben!)
 

Háziorvosok Bácsalmáson:

 


 

Gyermekorvosok Bácsalmáson:

 


 

Védőnők Bácsalmáson:

I. számú védőnői körzet

Szigetiné Racsmány Ágnes 

a)   védőnői tanácsadási idő:

aa) várandós anyák számára: csütörtök 08:00-10:00 óra között

ab) csecsemők és kisgyermekek számára: csütörtök 10:00-12:00 óra között

ac) iskolavédőnői tanácsadás: szerda 10:00-11:00 óra között

 

II. számú védőnői körzet

Osztogonácz Anikó 

a)   védőnői tanácsadási idő:

aa) várandós anyák számára: csütörtök 08:00 - 10:00 óra között

ab) csecsemők és kisgyermekek számára: csütörtök 10:00 - 12:00 óra között

ac) iskolavédőnői tanácsadás: szerda 9:00 - 10:00 óra között

 

III. számú védőnői körzet

Bálint Brigitta 

a)      védőnői tanácsadási idő:

aa) várandós anyák számára: szerda 09:00-11:00 óra között

ab) csecsemők és kisgyermekek számára: hétfő 12:00-13:00 óra és szerda 11:00 – 12:00 óra között

ac) iskolavédőnői tanácsadás: szerda 8:00-9:00 óra között

 


 

Iskolaorvosok Bácsalmáson:

 


 

Foglalkozás-egészségügy Bácsalmáson:

Bácsalmási Egészségügyi Szolgáltató Kft. Foglalkozás- Egészségügyi Szolgálata

6430 Bácsalmás Hősök tere 14.

Előjegyzés: 20/3411335-es telefonszámon.

ÁNTSZ engszám: I-R-002/00701-3/2013

 


 

Fogorvosok Bácsalmáson:

A II.es körzetben, a betegek fogadása előjegyzés alapján történik, bejelentkezni a 06-30/922-16-00 telefonszámon lehet.

 


 

Gyógyszertárak Bácsalmáson: