Művelődési Központ

6430 Bácsalmás, Szent János u. 9.
Tel.: 79/886-887

Művelődési Ház

A volt MOVE székház és Leventeotthon először a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség helyi szervezete, majd a mezőgazdasági dolgozók szakszervezete, 1959-től a község kezelésében működött. Elnevezése 1963-ig Kultúrház, ezt követően Művelődési Ház.
A Művelődési Ház első vezetői kiemelkedő népművelői tevékenységet végeztek. A köréjük csoportosuló értelmiségiekkel újraélesztették a polgári kulturális hagyományokat, amelyben helyet kapott az amatőr művészeti tevékenység (színjátszás, énekkar, zene, képzőművészet), a társastánc és az etikett. Új művelődési és szabadidős tevékenységi formák is meghonosodtak (néprajz és fotószakkör, sakk- galambász- és bélyeggyűjtőkör).
1964 őszén életveszélyessé nyilvánították a színháztermet. A községi nagyrendezvények színhelye a mozi és a Sárga Csikó étterem lett. A Művelődési Ház még működő klubhelyiségei is fokozatosan lepusztultak. Négy év múlva kezdték építeni a Művelődési Központot a Bajai Járási Tanács, a megyei moziüzemi vállalat, a helyi gazdálkodó szervezetek és a lakosság hozzájárulásával. A Művelődési Központ megnyitó ünnepségét 1971. április 28-án tartották. Újra beindultak a szakkörök, ifjúsági klub és klubkönyvtár kezdte meg működését. A színházteremben mozielőadások, színházi vagy más rendezvények voltak. A korszerű, jól felszerelt intézmény a lakosság széles körének nyújtott művelődési, szórakozási és közösség-szerveződési lehetőségeket.

Később a gazdasági helyzet romlása, a kulturális szolgáltatásoknál is érvényesülő piaci árak kényszerű bevezetése miatt folyamatosan csökkent a Művelődési Központ látogatóinak száma. A kiadásainak mérséklésére felszólított intézményben klubok, egyesületek szűntek meg.
1987-ben alakult meg a közösségi szellem fenntartásáért az első civil szerveződés, a nyugdíjas klub.
1991. január 1-től a város képviselőtestülete Közművelődési Intézmény elnevezéssel összevonta a Művelődési Központ, a Vörösmarty Mihály Városi Könyvtár és a Gyűjtemények Há-za, valamint a Tornacsarnok intézményeket (a Tornacsarnok 1998-tól a gimnáziumhoz csatoltan működik).
A társadalmi átalakulás nehéz időszakában a pályázati lehetőségek igénybevételével javultak a művészeti csoportok és klubok működési feltételei, új szakkörök is alakultak. Az intézmény kulturális szolgáltató tevékenysége 1994.július 1-től a mozi üzemeltetésével bővült. 
Az önkormányzat képviselő-testülete 1999-ben az intézmény szervezeti átalakításáról döntött. 2000.január 1-től betéti társaság formájában működik az intézmény.
A Művelődési és Szabadidő Központ napjainkban az oktatásszervezői tevékenységen, a szak-, és felnőttképzésen kívül gyermekszínházi előadások, alkotótáborok, zenei táborok szervezésével foglalkozik. Emellett a város által rendezett ünnepek és rendezvények lebonyolításában, kiállítások megszervezésében vállal szerepet.