Bácsalmás Város Honlapja

Oldalainkat 54 vendég böngészi
Felhivás emléktábla állitásra PDF Nyomtatás E-mail
2010. július 13. kedd, 08:47

Bácsalmás város Európában egyedülálló módon emlékezett meg a szülőföldjükről elűzött népekről. Megemlékezett a holocaust áldozatairól. Méltó módon rótta le kegyeletét a világháború hősi halottainak emléke előtt. Több ezer német nemzetiségű polgártársunk kitelepítése miatti sajnálkozását és együttérzését emléktáblán örökítette meg. Mindeddig nem történt azonban méltó megemlékezés azon polgártársaink megpróbáltatásairól, akiket a Szovjetunió területén ("malenkij robot, hadifogság), vagy Magyarországon tartottak kényszermunkán.


Bácsalmási polgárok egy csoportja Mádl Ferenc volt köztársasági elnök és Mádl Dalma asszony védnöksége alatt kezdeményezte, hogy emléktábla állítással hajtsuk meg kegyelettel fejünket a háborút követő évtizedben kényszermunkára hurcoltak emléke előtt. Kezdeményezésüket azzal indokolják, hogy a háborús események és a következő évek ezrek és ezrek kényszermunkára hurcolását, szenvedését, s könnyen lehet, hogy az életüket áldozók számának hatalmas méretű növekedését eredményezte. Ebből a veszteségből Felső-Bácska, sőt Bácsalmás is kivette a maga nem is kis részét. A kezdeményező polgárok témát érintő kutatása a következő tényeket tárta fel:


1.) A hadijog figyelmen kívül hagyásával mintegy 170-180 ezer civilt hurcoltak Szovjetunióba kényszermunkára. A "málenkíj robotra" hurcoltak számát illetően a csonka Bács-Bodrog vármegyére vonatkozóan gyűjtött adatok a következők:
Szovjetunióba kényszermunkára hurcolt civilek száma Bácsalmásról, Bácsbokodról, Borotáról, Csávolyról, Garáról és Bácsszentgyörgyről, Jánoshalmáról, Katymárról, Kunbajáról, Rémről, Vaskútról összesen 1438 fő. Közülük (ideszámítva a 60 leventét is) 320 fő volt bácsalmási lakos. Nem jelentéktelen tény, hogy Baján 25.000 fős átmeneti tábor működött, ahol halálozásból és szökésekből adódó veszteséget nagyon egyszerű módszerekkel pótolták. Az így elfogott polgári személyek száma nem becsülhető.


2.) A háborút követően Magyarország területén 109 kényszermunkatábort létesítettek. Ezekben 120.000 -150.000 embert tartottak fogva. A kényszermunkatáborokról is az emigráns magyar szervezetek adatgyűjtéseiből tájékozódhatunk, mert a hazai közgyűjteményekben a dokumentumok nagy részben vagy megsemmisültek, vagy még lappanganak.
Az emigráns magyar kormány (a Magyar Nemzeti Bizottmány) az ezzel kapcsolatos adatokat az 1950-es években az ENSZ Gazdasági és Szociális Bizottsága által a kényszermunka kérdésének vizsgálatára létrehozott "Ad Hoc Comittee on Forced Labor" elnevezésű Tanács elé terjesztette. Az előterjesztés szerint a kényszermunka célja következő volt:
"A kommunistaellenes lakosságból mindazokat kiemelni, akik a rendszer megítélése szerint az ellenállás szellemi és lelki központjai, és egyben a jövő reményei. Ezeket a kényszermunkatáborban alkalmazott embertelen módszerekkel véleményük megváltoztatására rábírni; ennek sikertelensége esetén pedig őket fizikailag és lelkileg összetörve elpusztítani, vagy legalább is hallgatásra és cselekvőképtelenségre kényszeríteni.  A magyar népet a kényszermunka fenyegetésével állandó rettegésben tartani és a szabadság iránti vágya megnyilatkozásának gátat emelni."
A kényszermunkára hurcolás egyik módja az internálás intézménye volt. 1950-ben az internálásokat a háború esetére 1939-ben alkotott jogszabályok alkalmazásával hajtották végre. Felső-Bácska területéről bírói ítélet nélkül a következő létszámban a következő internálótáborokba hurcoltak családokat (közöttük nagy számban gyermekeket, aggastyánokat, vakot, bénát és falkarú rokkantat is). Így Tiszagyenda-Kormópusztára 273 főt, Ebesre 85 főt, Tedejre 156 főt, összesen 514 főt. (Közülük bácsalmási volt több mint 60 fő.) Bajáról és környékéről a ferencrendi és ciszterci szerzeteseket Kunszentmártonba, az apácákat Máriabesnyőre és Márianosztrára internálták. Létszámuk 250 fő (közülük bácsalmási volt több mint 15-20  fő).
A hadifogságból szabaduló katonák közül Tiszalökre internálták azokat, akiknek hozzátartozóját már kitelepítették s ezért nem volt hová hazabocsátani őket. Közülük 1100 fő esetében állapítható meg eredeti lakóhelyük, 500 fő esetében nem. A Felső Bácska területéről származó internáltak közül bácsalmásiként 66 fő, összesen pedig csak 126 fö azonosítható. Dr. Vágvölgyi Ferenc a recski rabok közt, mint felső-bácskai illetőségűt 10 nevet említ, ugyanő említi meg, hogy Bajáról Buda-Dél internálótáborba helyeztek át   50 főt.
A bírói ítélet nélkül kényszermunkára hurcoltak létszáma összesen tehát legkevesebb 950 fő. (Közülük több mint 200 fő bácsalmási.)


3.) A szovjet fogságba került magyar hadifoglyok és polgári személyek megoszlását illetően többféle - egymástól igen távol álló - kutatási eredmény ismert. Úgy tűnik, hogy a (Palásthy Rezső által 1950-ben szerkesztett) Fehér Könyv adatai közelítik a valóságot, miszerint a hadifoglyok száma 325.000, míg a Szovjetunió területére hurcolt magyar polgári személyek száma 295.000 lehetett. A halálozás százezres nagyságrendű.  A szovjet hadtörténetírás szerint a magyar hadifoglyok a németek (2,4 millió), és a japánok (640 ezer) után 526.604 fővel a harmadik legnépesebb hadifogolycsoportot képezték. A Vörös Hadsereg a foglyul ejtett magyar katonák kétharmadát a  Szovjetúnió és Keletlengyelország területétől nyugatra szállította táboraiba, köztük azokat is akik átálltak a Vörös Hadsereg mellé.  
A magyar jog az 1945. augusztus 6-át követően is fenntartott hadifogságot kényszermunkának tekinti.

Felső-Bácska vesztesége megközelítő pontossággal úgy vezethető le, ha feltételezzük, hogy a háború következményeit az ország egyes vidékei nagyjából azonos arányban viselték. Az 1941-es népszámlálás szerint Magyarország lakossága 9.319.204 fő, a Bács-Bodrog vármegye Trianonban megállapított területének és Baja városnak a lakossága 154.736 fő (1,7 %) volt. Vagyis a szovjet fogságba került felső-bácskai illetőségű magyar hadifoglyok és polgári személyek létszáma 8-10.000 főre becsülhető (ebből bácsalmási lehet legkevesebb 500-700 fő).


4.) A kényszermunka elrendelésének volt egy további módja is. Koholt ürügyekkel bíróság elé állított és elítélt személyeket kényszermunkatáborokba szállították. Itt bányamunkát végeztek, a szocialista városok és ipartelepek felépítésében, csatornaépítéseken dolgoztatták őket. Létszámuk pontosan nem állapítható meg, a létszámuk becsléséhez csupán a Magyar Nemzeti Bizottmány adatgyűjtése és az 1953. évi amnesztia statisztikája szolgálhat támpontul, ez utóbbi azonban a köztörvényes bűncselekmények elkövetőivel együtt tartalmazza az igazságtalanul bebörtönzöttek számát.

Ha fentebb vázolt tények magyarázatát keressük, ezt XI. Pius pápa "Divini Redemptoris" enciklikájában találhatjuk meg: "Minél inkább régebben és minél nagyobb mértékben keresztény egy ország, amelybe a kommunizmus be tudott szivárogni, annál kegyetlenebbül fogják ott az istentelen emberek a gyűlöletüket kitombolni."

Az emléktábla feliratának terve a következő:

"Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik,
A lelket azonban nem tudják megölni."
(Mt.10,28)

Emlékeztessen ez a tábla a több ezer felső-bácskai polgártársunkra, akik a volt Szovjetunióban, illetőleg Magyarország területén fenntartott kényszermunkatáborok valamelyikében raboskodtak.

2010

A támogatók a hozzájárulásukat a Bácsalmás Városért Közalapítvány
51000015-10001394-00000000 (Bácska Takarékszövetkezet) számú számlaszámára fizethetik be, úgy, hogy az összeg rendeltetése rovatban feltüntetik az "emléktábla állítás" szavakat.

A kezdeményezők nevében:
Dr. Csőke Sándor





 
Bácsalmás Város Honlapja
JoomlaWatch 1.2.12 - Joomla Monitor and Live Stats by Matej Koval