Bácsalmás Város Honlapja

Oldalainkat 180 vendég böngészi
Előadás a szüret veszélyeiről PDF Nyomtatás E-mail
2016. október 10. hétfő, 14:16

A Bácsalmási Önkormányzati Tűzoltóság – követve a tavalyi hagyományt – folytatja a lakosság és a gyermekek tűzvédelmi felvilágosítását, tájékoztatását. Az óvodás és kisiskolás korú gyermekeknek a „Pompi, a tűzoltó manó” oktató mesekönyv segítségével, a felnőtteknek pedig előadás-sorozat megszervezésével.

2016. október 5-én a szüret veszélyeiről tartottak előadást a Kulturális Központban. Buduczki Mihály, a BÖTP elnöke köszöntötte a résztvevőket, és felhívta a figyelmet az őszi időszak egyik legnagyobb veszélyére, a mustgáz-mérgezésre. Dózsai Róbert, BÖTP szolgálat parancsnok előadásban elmagyarázta, miként keletkezik mustgáz, azaz szén-dioxid a borospincék mélyén, és hangsúlyozta, hogy a mérgezés egy kis körültekintéssel megelőzhető. Ha a szén-dioxid felhalmozódik, akár 2-3 belégzés elég az eszméletvesztéshez. Ennek elkerülésére a legfontosabb a megfelelő szellőztetés. Nagyon fontos, hogy védelem nélkül senki ne induljon segítséget nyújtani, hanem riasszuk a tűzoltókat, mert csak ők tudják biztonsággal, sűrített levegős légzőkészülékben, mentőálarcban kihozni a mustgáz-mérgezésben szenvedőt.

Sinka József mentőápoló prezentációjában bemutatta a szén-dioxid mérgezés folyamatát, és az emberi szervezetre gyakorolt hatását. Ha a szén-dioxid koncentrációja eléri a kb. 20%-ot, az légzésbénulást vált ki, ami mérgezésnek tekinthető. Mérgezés gyanúja esetén mindig indokolt hívni a mentőket. Elmondta, mi a teendő eszméletlen sérült esetén, és ha leállt a légzés, hogyan kell újraéleszteni.

Mindkét előadó kiemelte, hogy milyen adatokat fontos megadni, ha hívni kell a tűzoltókat vagy a mentőket.

Az előadás-sorozat decemberben folytatódik, a téma a karácsonyfa tüzek lesz.

Schafferné Baumhakl Tímea


 
Bácsalmás Város Honlapja
JoomlaWatch 1.2.12 - Joomla Monitor and Live Stats by Matej Koval